2013. szeptember 19., csütörtök

csere-bere Zitával

Ma egy vendég bejegyzést hozok Zitától akivel ebben a hónapban cseréltünk csomagot.   
Még a legelején megállapodtunk egy 3.000Ft-os keretben és abban, hogy lehetőség szerint egy márkától csak egy termék és egy kategóriából is egy - két dolog kerüljön csak a csomagba. Aztán indulhatott is a beszerzés.
Zita volt olyan kedves és felajánlotta, hogy ír egy beszámolót a blogra azokról a dolgokról amiket én vettem neki, úgyhogy innentől Zitáé a szó: 
Sziasztok!
Zita vagyok, Zsófival még augusztusban egyeztünk meg, hogy szeptember közepe-végén mi is cserélünk egy csomagocskát.
Mivel én nem vezetek blogot, ezért írtam magamról egy rövid e-mailt Zsófinak és most az ő segítségével mutatom be nektek új kincseimet. :)
A termékek ebben a dobozban, gondosan becsomagolva és egy kedves kártya kíséretében érkeztek. E nemzetközi akció hátteréül a képen pedig egy Németországban vásárolt szatyor pöffeszkedik.
Megpróbáltam swatchokat készíteni, de ez nem igazán jött össze, mert nálunk nagyon borús az idő.
Azt még el szeretném mondani, hogy eddig én még egyik márkát sem használtam, így kíváncsian nyitogattam ki mindent-


NYX Roll On Shimmer

Szemre, arcra, testre. Elegánsan csillog, sajnos képtelenség az adott körülmények között lencsevégre kapni. Nekem picit még visszahozta a nyarat a bödön aljából.



Elf Luscious Liquid Lipstick
Sötét púderrózsaszín, rendkívül kellemes textúrával és egy kis játékos fénnyel. Azt hiszem jó barátságot fog kötni a táskámmal, mert ezentúl mindig velem lesz..
Jordana Fabu Liner Liquid Eye Liner
Nem találtam a csomagolásán, hogy vízálló lenne, amit nem is bánok, de bizony vízzel nem jött le. Mi a smink suliban úgy tanultuk, hogy lehetőség szerint kerülni kell a vízálló dolgokat, mert nem túl bőrbarátok. De persze ha olyan helyre mész és 70 fok van... Nagyon tartósnak tűnik és nem maszatolódott.

Covergirl
Három márka közül ő lett a kívánság termékem.
Lehet most nevetni fogtok , de én erről a márkáról először Tyra Banks America's Next Top Model műsorában hallottam. Ott a nyertes a Covergirl arca lett. Gondoltam is magamban, kösz, én meg ki sem próbálhatom! De most fordult a kocka. Tyra, innen üzenem neked, hogy jó termékhez adtad az arcod! Nem túl pigmentált, de én ezt  azért szeretem a szemhéjpúderoknál, mert így úgy és annyira rétegezem, amennyire én szeretném. Gyönyörű nude árnyalatok, remekül kihasználható paletta.
 
Wet N Wild coloricon
Gazdagon pigmentált, gyönyörű színnel, ami tökéletesen passzol az Elf rúzshoz. Ő csak azért nem fog a táskámban lakni, mert félnék, hogy összetöröm.

És akkor a végére a meglepi!!! Tényleg nem számítottam rá. Épp csak megemlítettem Zsófinak, hogy a the Balm blogbejegyezése óta ismeretlenül is a márka rajongója lettem. Engem  totálisan meg lehet vásárolni a pin up stílussal megfűszerezett dolgokkal. Hot Mama! Ó mama! A csomagot a munkahelyemen bontottam ki. Egyetlen kollégám van, aki egy nagyon jófej srác, dehát az örömködésem tárgyát sajnos kevéssé tudta értékelni. Játékos aranyló csillogású, színe maga barackos-rózsaszín, már most imádom!

Tegnap még kértek magukról az új tengerentúli barátaim egy csoportképet. Mondhattam volna nemet?!
Köszönöm Zsófi!!!
Minden nagyon tetszik! Remélem te is elégedett leszel majd a csomagommal! :)

2 megjegyzés:

  1. Wet'n'Wild pirosító és The Balm pirosító te jó éééég!!!!!!! De jó kis cuccok :)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is! :P Nagyon örültem mindegyiknek! :D

      Törlés