2014. október 18., szombat

30 weeks baby update

Pont tíz héttel ezelőtt jelenkeztem az utosó baba bejegyzéssel, gondoltam épp itt az ideje egy újabb jelentésnek, hogy is vagyunk mi így kettecskén.

My last check in with the pregnancy was exactly ten weeks ago so I thought it's time for another report about us.




Egy pár héttel ezelőtt, egészen pontosan a 28. héten kellett megcsinálnom a terheléses cukor vizsgálatot ami itt úgy zajlik, hogy első körben egy normál vizit alkalmával meg kell inni egy 3 dl jó cukros üdítő szerű valamit majd egy óra múlva vért vesznek és várhatjuk az eredményt. Ha ez túl magas akkor jön a második kör amit már reggel kell elkezdeni éhgyomorra. Ez 4 vérvételből áll, az elsőt éhgyomorra, a következőket pedig a cukros lötyi után 1-1 órával veszik le. Hát persze, hogy nekünk az első eredmény túl magas lett, amitől én persze jól megijedtem, hogy akkor most hogyan tovább. Az összes fellelhető cikket és tanulmányt kikerestem a témában és már fel is vázoltam a diétás menümet mire 2 nappal később megcsináltuk a nagy tetszet. Ennek 2 napot kellett az eredményére várnom mikor a dokim hívott, hogy nincs miért aggódni, minden eredményem csodaszép, bőven határon belüli. Nagy kő gördült le a szívemről, de azóta még inkább odafigyelek, hogy mit is eszek, nem mintha eddig nem tettem volna, de most aztán minden górcső alá kerül. 

A valószínüleg utolsó ultahang vizsgálatunkra pedig ezen a héten került sor, ahol megint megnézték, mekkora is most az úrfi. Hát az átlag súly ebben a korban 1300 g körül mozog, mi már most túlléptük az 1500 g-ot. Ha így haladunk szép nagy babával és egy kemény szüléssel számolhatok. 

Az egyebeket kezdjük a kellemetlenségekkel, már hetek óta alig alszom, hol a gyomrom ég, hol a mosdóba kell kiszaladnom, hol pedig a tökmagnak nem tetszik, hogy épp melyik oldalamon fekszem. Igen, Neki már erről is van véleménye, ha épp olyan pozícióban fekszem vagy ülök ami neki nem kényelmes akkor addig mocorog és rugdossa a hasam egy pontban míg én át nem fordulok a másik oldalra vagy nem változtatok a tartásomon. Nem szereti a hangos zajokat, erre mindig összerezzen illetve ha sokáig szól valami akkor elég erőteljesen rugdalózik míg meg nem szűnik a zavaró hang. Ennek az igazán kellemetlen része az, hogy már eléri a csípőcsontom és többnyire az kapja az igen erőteljes rúgásokat. 

Viszont rettentő cuki mikor csuklik, naponta többször szokott hosszú percekig. Vagy mikor a légzést gyakorolja, most már az is elég sűrűn előfordul és ezzel is igen kitartó. Rengeteget mozog nappal és éjjel is és most már egész jól meg lehet mondani, hogy épp a hátát vagy a térdét nyomja ki. Esténként nagyon szeret apujával játszani, akár fél órákat képesek oda-vissza kopogni egymásnak, ilyenkor fülig szerelmes vagyok mindkettőbe.
Már alig várom, hogy kibújjon és megölelgethessem.

A couple weeks ago, to be precise, at 28 weeks I had to do a stress sugar test which takes place in normal visit, where you need to drink about 3 dl really sugary drink then after an hour they drawn blood and you can wait for the results. If it's too high you has to come back to do a second round which should be started in the morning with an empty stomach. It consists of four drawn, the first with empty stomach then they took one every hour after the sugary drink. Of course, the first result was high so we had to go back and do the second round, of course I was scared what to do after this. I read all articles and studies that can be found in the field and I have already been outlined my nes dietary menu by the time we had to go back. We had to wait two days for the outcome when doc called nothing to worry about, all result in beautiful. It was a big relief, but since I pay attention to what I eat, it's not like I had not done so far, but since then everything is under the microscope.
 

Our last ultrasound took place this week, where we checked how big is my pumpkin. Well, the average weight at this age is around 1300g, we already passed 1500g. So I can calculate with a pretty large baby and a hard birth.

Let's start the others with the inconvenient part, for a week I can barely sleep, sometimes my stomach burn, sometimes I have to run to the bathroom, sometimes my pumpkin doesn't like how I lie on one side. Yes, He already has an opinion about that, too, if I'm sitting or lying in a way how he's not comfortable he's kicking my stomach until I will turn over to the other side or I change my position. He doesn't like loud noises he always wince and if it's last for a long time he kicks until the disturbing noise goes away. The really unpleasant part is that he can reach my the hip bone and usually that's what gets his very powerful kicks.
 

He is terribly cute when he has hiccups, usually several times a day for several minutes. Or when he's practicing breathing, it happens quite often. He loves to play in the evenings with his daddy they're able to play up to half hours to knock each other back and forth. I can't wait for see him in person and hug him.

10 megjegyzés:

  1. Annyira jó volt olvasni ezt a bejegyzést, főleg az utolsó sorokat ^^ A rugdalózás biztosan nem kellemes, de legalább tudhatod, hogy minden rendben van a kicsivel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, így vagyok ezzel én is, bár néha kellemetlen azért örülök, hogy érzem minden rendben odabent. :)

      Törlés
  2. Édes istenem, elolvadtam ettől a bejegyzéstől - konkrétan pocsolya lettem :) Olyan csodálatos élményben lehet részed, kívánom neked a legjobbakat :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon cuki ez a beszámoló! :)

    VálaszTörlés
  4. Oh de aranyos bejegyzés volt! :) Örülök, hogy minden rendben van veletek!

    VálaszTörlés
  5. De örülök, hogy minden rendben Veletek :)! Nekem a terheléses cukorral nem volt ilyen szerencsém sajnos... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ohh, sajnálom, bár ahogy utánajártam a dolognak ez ma már egy elég jól kezelhető "betegség" és sem neked sem a babának nem lesz problémája, de tudom, akkor sem jó dolog ebbe beleesni. :(

      Törlés
  6. Ó, de cuki lehet :-) Én holnap megyek a cukros vérvételre (fujj). Még ennyi mozgást nem érzek, persze még csak 24 hetes vagyok, mozogni szokott elég sokat, csak azt nem tudom, melyik részét érzem és még nem okoz ilyen kellemetlen rúgásokat :-) De mit nem adnék, ha alhatnék kicsit hason!

    VálaszTörlés