2013. november 20., szerda

Make Up Plaza rendelés

Párszor már említettem, hogy rendeltem pár dolgot online a Make Up Plaza honlapjáról, egy palettát, egy pirosítót és egy rúzst.




Név: Sleek - Vintage Romance i-Divine Palette 
Ár: 2.590 Ft
 
A paletta és a pirosító is a Sleek választékából került ki. Még nem volt dolgom ezzel a márkával, de a blogokon csupa csupa jót hallani a termékeikről, így gondoltam ezzel nem lőhetek mellé. És valóban semmi probléma velük, csak úgy gondolom túl sokat nézegettem a képeket és mire kézhez kaptam már elvesztette a varázsát, hát van ez így.
12 árnyalatot kapunk, ebből öt világosabb, fényesebb, két közepesen sötét szaténos, két szintén közepesen sötét, teljesen matt és egy közepesen sötét és két sötét csillámos színt találunk. A palettában lévő színek minősége és pigmentáltsága változó, van amivel eléggé meg kell küzdeni, hogy látványos eredményt kapjunk, ezek elsősorban a teljesen matt és a szatén fényű színek, emiatt egy picit csalódott vagyok. A többi viszont teljesen jól szerepel.   
Az ünnepekre kifejezetten jó lesz, igazán szép, mély színeket találunk benne aranyos-bronzos és lilás árnyalatokban, amik mellesleg a kedvenceim is. Nem hiszem, hogy valaha is hétköznapi palettaként használni fogom, én ehhez nem vagyok elég bevállalós, de alkalmi sminkekhez tökéletes.

Név: Sleek - Blush - POMEGRANATE
Ár: 1.390 Ft

A pirosítóval hasonlóképp vagyok, nagyon szép és jó, de már nincs meg a szikra köztünk, már csak azért sem mert egy kín kinyitni. Maga a termék itt is remek, szép rózsás arcpírt ad.
A csomagolást ismeritek ha már volt a kezetekben Sleek termék, egyszerű matt fekete design abszolút biztosan záródó, kemény műanyag tok, nagy tükörrel, emiatt szó nem érheti őket.

Név: Paese - Sexapil Lipstick - 17
Ár: 950 Ft

A csomagból a kedvencem a rúzs lett, hát igen, ezt csak úgy "hozzádobtam" a rendeléshez, nehogy már rúzst ne vegyek, legalább egyet. A márkáról még életemben nem hallottam. A színválasztékuk meggyőző, biztos mindenki talál magának megfelelő árnyalatot, ha épp nincsenek kifogyva belőle. Amit én választottam az egy matt natúr árnyalat, mostanában inkább ezek felé húzok mikor rúzsokól van szó. Az illata nagyon finom, kellemes, kissé édes, az állaga krémes, hidratáló, nálam nem túl tartós, de ezzel nincs problémám. A csomagolása ennek is egyszerű és nagyszerű, fényes fekete jól záródó tok, a tekerő rész is elég masszívnak tűnik, ezzel biztos nem lesz olyan probléma, hogy visszacsúszik.
És akkor zárásként hoztam pár képet egy sminkről amit a palettával készítettem. Még van mit gyakorolnom, de hát gyakorlás teszi a mestert, vagy nem?

7 megjegyzés:

  1. Jól mutat ez a színvilág a szemhéjadon :) Engem ez a paletta valahogy nem fogott. Már sok helyen láttam, de még mindig nem kezdett el érdekelni :D

    VálaszTörlés
  2. Ohhh mennyire szép színű ez a Paese rúzs. *.*

    VálaszTörlés
  3. Szép a paletta és a pirosító is :)

    VálaszTörlés
  4. Az a pirosító nagy kedvenc nálam, csodás őszi bogyószín :-) Szép lett a smink, szívesen látnék továbbiakat és egész arcosat :-)

    VálaszTörlés
  5. Én is nemrég jutottam hozzá ehhez a palettához és nagy kedvvel kísérletezgetek vele :) Csodás színei vannak.

    VálaszTörlés