2013. május 30., csütörtök

Covergirl quad mogyoró szemekhez teszt és smink


Egy előző bejegyzésben számoltam be róla, hogy beszereztem egy Covergirl mini palettát ami kifejezetten mogyoró szemszínhez készült. Az én szemszínem valahol a zöld és a barna között van, a paletta csomagolásán, nagyjából hasonló szemszín volt feltüntetve, ezért választottam ezt, és nem a zöldet vagy a barnát.

A swatchok alapján is nagyjából látszik, hogy a két sötétebb szín szinte teljesen matt, egészen pontosan a legsötétebb teljesen matt, a halványabb barna pedig kissé selymes. A két világos szín pedig szép selymes árnyalat, de egyik sem csillámos.
Állaga a krémes felé hajlik, nagyon kellemes, nem poroz, könnyű felvinni és eldolgozni. Amivel problémám volt az a zöld szín, a palettában remekül mutat, de mikor felviszi az ember elveszti ezt a szép színét és inkább ezüstre emlékeztet. Próbáltam többször megerősíteni, hátha az segít, de sajnos nem változott az eredmény. A másik, hogy highlight színnek én előnyben részesítem a matt színeket, itt viszont ez egy selymes szín, amit ha nem viszünk túlzásba nem lesz gond, na de mégsem matt.
Tartósságára nem panaszkodhatom, jól bírta egész nap. Mindent egybe vetve nem lesz a kedvencem, de jó kis paletta amivel könnyű dolgozni és szép természetes eredényt lehet elérni.
Ja igen, még valami, megint csak az előző bejegyzésemben említettem, hogy nem vagyok megelégedve a Maybelline - The Rocket szempillaspiráljával. Ennél a sminknél ezt használtam, most már ti is látjátok azokat a szörnyű kis póklábakat.
Igyekeztem olyan képeket készíteni amiken nagyjából látszik mi lett az eredmény, de nem lettek a legjobbak. A fotók minőségén próbálok folyamatosan javítani, de bőven van még min dolgozni.
A végre pedig egy kis lista mi mindent használtam a teljes smink elkészítéséhez.
  • elf Tinted Moisturizer - Nude
  • Maybelline Dreamlumi Touch Highlighting Concealer
  • Manhattan Clearface Compact Powder- 75 beige
  • elf Golden Bronzer
  • Covergirl & Olay SimplyAgeless Sculpting Blush - 230 lush berry
  • Wet'n Wild Ultimate Brow Kit - 963 Ash Brown
  • NYX Eyeshadow Base - 03
  • Covergirl Eye Brightening Shadow Palette - 715 majestic hazels
  • Essence I love style liquid eyeliner - black
  • L'Oréal Paris Colour Rich Balm - 418 Caring Coral (sajnos a képről lemaradt)

1 megjegyzés:

  1. szia csajszi! nagyon megtetszett a blogod, még csak nem rég ismertem meg. felíratkoztam a követőid közé,hogy mindig tudjam ha van friss bejegyzésed:)

    látogass el hozzám, szívesen látlak:)


    www.beautyandfashion-makeup.blogspot.com

    VálaszTörlés