Rég nem írtam egy posztot sem, nem igazán tudtam miről írjak. Most viszont újra érzem, hogy van mit mondanom.
Az egyik legnagyobb változás ami következik, hogy áttérünk a vegán étkezésre. Már jó ideje tudom, hogy a legjobb az egészségünknek ha minél kevesebb állati terméket eszünk és annál több növényi alapú ételt de eddig nem jutottam el arra a pontra, hogy valóban áttérjek erre a diétára. Egy pár hete viszont láttam néhány dokumentum filmet és nekik köszönhetően sikerült helyre tenni a dolgokat és megszületett az elhatározás.
Szépen kivezetjük a hús termékeket, amik a hűtőben vannak még elfogynak és innentől kezdve nem veszünk többet.
Ha érdekel a téma keressetek rá a 'Food choices' és 'Forks over knives' dokumetum filmekre, elsősorban az amerikai piaccal foglalkoznak, de sokat lehet belőle tanulni egyéb területeken is.
Mit gondoltok?